Aktualitások

Amit csak kértek az Atyától, az én nevemben, megadja nektek. Jn 16,23

2018. december 21. péntek

Az Úr felkészíti övéit az önálló szolgálatra, mert az a cél, hogy megálljanak a saját lábukon, és méltóképpen képviseljék majd Isten országát.

Ismét a szívükre helyezi, hogy bármit kérhetnek az Ő nevében az Atyától, mert Ő megadja nekik. Tanítványságuk betöltéséhez Isten segítségére van szükségük; akkor járnak az evangélium hirdetésében sikerrel, ha segítséget kérnek az Atyától. A tanítványnak meg kell tanulnia kérni. Nincsenek lehetetlen dolgok, mert az Úr számára semmi sem lehetetlen. Jézus tudja, hogy tanítványai ezzel a lehetőséggel a szolgálat jobb végzése érdekében fognak élni. Tehát itt elsősorban nem személyes jólétünk érdekében elmondott kérésekről van szó, hanem az evangélium hirdetése, a bűnös ember mentése érdekében elmondott kérések meghallgatását ígéri az Úr. Azonban nekünk szabad erre az ígéretre hivatkozni, támaszkodni. Pünkösd után Péter és János fel is ismeri, mit jelent ez a lehetőség, mit jelent bármit kérni Jézus nevében az Atyától. Amikor az Ékes-kapuban meglátják a sántát, Péter így szól: „Ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt adom neked: A názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj” (ApCsel 3,6)! Ezt tartalmazza Jézus imameghallgatást ígérő szava. Bármit kérhettek, azt is, ami lehetetlennek tűnik, és ha mindezt a másik gyógyulása, szabadulása, megtérése, Isten nevének megdicsőülése érdekében kéritek, meg is adatik nektek.