Hála legyen az Úrnak, elkészült és el is indult a Misszió új honlapja. Az a feladatom, hogy ebből az alkalomból aktualitásokról írjak, így most már ezen a felületen is elérhetőek a szolgálatunkkal kapcsolatos aktuális információk.
Másfél héttel ezelőtt ért véget az őszi lélekmentő konferencia, amin az Úr kegyelméből több új élet után vágyódó lélek is részt vehetett. Délelőttönként az igetanulmány Ábrahám életén keresztül mutatta be, mit jelent meghallani Isten szavát, majd hit által elindulni oda, egy új élet felé. Nem könnyű elindulni, mert az eddigi életnek, minden hiánya és problémája ellenére, nagy hatása van felettünk. Aki azonban felismeri, hogy Isten kezében van jó helyen és biztonságban az élete, az elindul. Az Úr szavát követni hatalmas kalandot jelent. Nincs vörös szőnyeg, nem teljesülnek egyik percről a másikra az ígéretek, és nem is álmaink megvalósításáról van szó. Egyszerűen Istennel elkezdeni és végigjárni egy új, semmihez sem hasonlítható életet. Amikor megtapasztaljuk Isten uralmát önmagunk felett, rádöbbenünk arra, hogy nincs Istenhez fogható. Lehettünk eddig a világ napfényes oldalán, futhatott életünk szekere, a miénk lehetett a világ minden kincse, mégis szegények voltunk. Isten nélkül szegények vagyunk, üres marad a szívünk, mert azt a földi javak képtelenek feltölteni. Boldogságunk egyedüli forrása az Úr maga.
Láttuk azt is, hogy vannak buktatók és próbák is. A gonosz mindent megtesz, hogy letereljen a hit útjáról, visszarángasson a régi mélységekbe. Különösen a csüggedésbe próbál ma sokakat visszahúzni. Amikor nem változik egyik napról a másikra látványosan az életünk, azt súgja, látod, nem érdemes Istennel elindulni, Rá hallgatni és várni. Próbáld meg magad. Valamit félreértettél, hiszen a mondás is azt tartja: segíts magadon, Isten is megsegít. Ez hazugság, Sátán hazugsága. Ne dőlj be neki. Ábrahám bedőlt, és ráadásul a feleségén, Sárán keresztül. Meg lehet persze érteni, mert érző szív van bennünk, nem volt gyermekük, és idősek voltak, emberileg az utolsó esély Sára ötlete, a szolgálója által. Azonban itt a tévedés, nem emberi ötletek megvalósításáról van szó, nem is az utolsó esélyek kihasználásáról, hanem hit által való járásról. Ez azt jelenti, hogy bízom az Úrban. Nem akciózom, mert Istennek nem kell besegíteni, ha mégis megpróbálom, magamnak ártok vele.
Aztán azt is láttuk, hogy Isten megtartja szavát, ígéreteit beteljesíti, életkorok, körülmények ellenére is. Meg is próbálja a hitünket, kíváncsi, hogy mindennél jobban szeretem-e Őt. Másképp: szókeresztyén vagyok csupán, vagy hiteles tanítvány, aki a nehéz helyzetben is hiszi és teszi, amit korábban vallott? Ábrahám a fiát is kész Istennek adni, és megtapasztalja, hogy ezt nem kéri tőle az Úr. Azonban az Újszövetség elmondja: amit nem várt el Isten Ábrahámtól, megtette Ő maga, odaadta a Fiát, Jézust, értünk a keresztre. Azért tette, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Három délutánon keresztül a családról beszélgettünk bibliai házaspárok életén keresztül. Bepillantást nyertünk Izsák és Rebeka, Elimélek és Naómi, Elkána és Anna mindennapi életébe, küzdelmeibe. Megláthattuk, hogy nem minden a pénz, és nem is a környezet megoldási mintái a követendők. Mert Isten minden élethelyzetben Úr, és ki tud hozni új és jó dolgokat ott, ahol mások feladják vagy a menekülésben látnak megoldást. Gyermektelenség problémakörében is nagy segítség a hittel való imádság. Szabad Istenre bízni ezt a kérdést, és Tőle kérni, illetve elfogadni a megoldást. Ami nem minden esetben akkor jön, amikor mi tervezzük be, és nem is mindig úgy, ahogyan várjuk.
A hívő házaspároknak és családoknak is szembe kell nézni megélhetési problémákkal, társadalmi zavarokkal vagy tragédiákkal is. Azonban ne menekülni akarjunk, mert az nem igazán megoldás. A problémát magunk előtt görgetjük, és a legnagyobb probléma, önmagam, az új helyen is jelen lesz. Az igazi megoldást mindig az Úr viszi végbe, a bennünk megtörténő változás által.
Az esti alkalmakon az etióp főember, Tárzusi Saul és a filippi börtönőr életének a megváltozását követhettük nyomon. Ezeknek az embereknek az élettörténete teszi aktuálissá az igét, rámutat arra, hogy amit ők átéltek, azt Isten ma is megteheti. A sok nyomorúsággal küzdő ember élete hit által, Krisztusba vetett hit által, ma is megfordulhat. Akár tékozló fiúi mélységekből is ki lehet emelkedni, Jézus keze erős, Ő talpra állít.
Mindezek valóságát megtapasztalhattuk a csoportos és a közös beszélgetések és bizonyságtételek során. De láthattuk egy-egy kisimuló arcban, évek óta nem tapasztalt békességben is. Isten ma is kiemel az élet romjaiból, talpra állít, elindít egy új életben, és visszahelyez a társadalomba is. Ennek a próbálkozásnak is szemtanúi lehettünk és lehetünk. Jó hinnünk, hogy Aki elkezdte a jó munkát az egyes emberekben, az be is végzi, mert az Úr nem végez félmunkát.
Isten mindig aktuális, a látszat ellenére is. Mert kifelé ugyan mutatjuk, hogy minden rendben van és magunk is elboldogulunk, de a mélyben már mozognak a vulkánok. Aki azonban bevallja, hogy neki nem elég a látszat, hanem valóságos békességre, boldogságra vágyakozik, az időben Istenhez fordulhat. Ő pedig azt ígéri: Aki segítségül hívja Őt a nyomorúság idején, azt Ő megszabadítja (Zsoltárok 50,15).
A konferencia ugyan már mögöttünk van, de Isten naponként kínálja segítségét. Igéjén keresztül Hozzá fordulhatunk, és minden hónap harmadik szombatján Madban, délután 14 órától találkozót tartunk. Ezen az alkalmon növekedhetünk hitünkben, mások bizonyságtétele által pedig reménységet nyerhetünk afelől, hogy Isten a mi életünkben is tud hatalmas dolgot cselekedni. Az én életem is megváltozhat Jézus által.
Isten áldásával:
- J.